Hol volt, hol nem volt, de bizony mégiscsak volt – túl a Tiszán s a bihari hegyeken jóval innen – egy magas dombra épült, öttornyú vízivár… A sárréti láp Ölyvös-patakja, no meg a Berettyó holtága ölelte körül. Ez pedig nem volt más, mint a híres zsákai vár. Abban a hajdani világban – amikor szép hazánk három részre szakadt – nagy jelentősége volt a lápok között emelkedő erősségnek. Birtoklásáért a török, a német, de még az erdélyi fejedelem is versengett… Ám a vár kapitánya, özvegy Ghiczyné, Kata nagyasszony olyan kemény, határozott egyéniség volt, hogy senki fia előtt nem akart fejet hajtani.
A Lőzér-halma alatt agyonvertek egy törököt. A letiport fű arról tanúskodik, hogy a török nehezen adta életét. A véres hajítófa, melyet nem messze a tett helyszínétől találtak, arról tanúskodik, hogy egy pásztor ölte meg. A szegény legények gyakran szállítgattak le embereket a lovukról, s ha az nem adta azt oda, akkor elagyabugyálták. A törököknek az volt a hibája, hogy jó fajtájú arab lovakon közlekedtek.
A Sárrét leghíresebb táltosa volt az 1700-as évek végén és az 1800-as évek első felében a békési születésű Csuba Ferenc. Túrkeve 1801. évi körleveles jegyzőkönyvében levő személyleírása szerint: "34 éves, református, feleséges, gyermekes; barna, szikár termetű, hibás szemeivel csak sajdít, de jól nem lát. Ha gondolkozik úgy beszél; annyival inkább, ha csalni akar azon rossz szemeit csodálatosan forgattya; nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódítja a dolgot, azonban a magyar versek mondására természettel nagy hajlandósága van. Rendszerint szűrben, csizmában s gatyában szokott járni."
Szerepnek, a hajdani Sárrét jellegzetes falujának környék szerte emlegetett nevezetessége a Csonkatorony. Valójában nem torony ez, hanem régi rom, valami nagyobb szabású téglaépületnek még fennálló egyik sarka.
Széles érmeder (a már rég kiszáradt Szentmihály-ere) zugában, kanyarulatában domborodó halom tetejéről tekint szét a tájon, figyeli a múló századokat, és hallgat, semmi bevésett írás, semmi jel rajta, amely eligazítaná azokat, akik találgatják: miféle építmény omladéka lehet?
A karcagi határ délkeleti részén, messze a vasúti megállótól, domborodik egy szép alakú halom, ezt nevezik Apavárának.
Régen, de még a múlt évszázad derekán is, hatalmas kiterjedésű mocsarak vették körül, a Kormánycsok, Érbuga, Ürömrét, Hegyesbori-fenék, Battonyás láthatárig elkerülő, sűrű náderdeje rejtette el, amelyben vízimadarak fészkeltek, réti csikaszok leselkedtek. A tájat nem ismerő, a mocsarak világában járatlan ember ezt a helyet meg se közelíthette.
Mátyás király ittjártának, Mátyás király törvényének csak az emlékezete maradt – fejezte be Csorba Zagyva Imre öreg juhász ezt a régi históriát. Hiteles voltát azzal bizonyította, hogy azt a halmot, amelyen a nagy király szalonnát sütött, ma is Mátyás-halmának nevezi a nép. A rábéi határon pedig Király-útjának hívják annak a régi viziútnak a helyét, amelyen az öreg pákásszal elhajózott Füzesgyarmat felé. De hiába ez a kettős bizonyság is – szerinte urak suskusa, hogy mégse tanítják az iskolában ezt az igaz történetet.
